Az ember lakóhelye egyben élőhely az élővilág egyéb képviselői számára is – még a lakásunkban is sok élőlény telepszik meg. A ház körüli kertben, települések parkjaiban, közterületein a madarak szembetűnő jelenléte jól tükrözi, hogy az élővilág néhány tagja alkalmazkodik az emberi környezethez. Egyes zöldterületeket tudatosan alakítottak úgy, hogy a természeteshez hasonlítsanak (parkok, fasorok), más esetben meglévő természetes élőhelyeket próbálnak település belterületén megóvni (helyi jelentőségű természeti értékek, erdőfoltok, holtágak, patakok, folyók, tavak, vízpartok). Fontos élőhelyi szerepet töltenek be a parlagon maradt, esetleg visszabokrosodó, erdősülő belterületek is. A kifejezetten emberi használatra szánt épületek, lakó- és irodaházak, hidak is jelenthetnek egyes fajok számára természeteshez hasonlító fészkelőhelyet.
Szinte minden, ember által épített objektumnak, infrastruktúrának és tervezett, rendezett környezetnek van olyan megfelelője a természetben (még ha csak egy részlete is), amely miatt egyes madárfajok jól alkalmazkodtak településeinkhez (a modern, csupa üveg és fém alapanyagokat felhasználó építészetre ez már sajnos nem annyira igaz).
Nagyobb parkokban egyértelműen kialakulhat egy fajgazdag madárvilág, hiszen a jól megtervezett és gondozott parkban változatos korúak a fák, megtalálható a cserjeszint, a táplálékot biztosító bokrok és a gondos gazda a tisztások rovarbarát kezeléséről, a fás területeken pedig az elhalt, korhadó faanyag megóvásáról is gondoskodik (a park esztétikai és rekreációs igényeket kielégítő funkciójának megőrzése mellett). Forgalmas utak menti fasorokban is fészkelnek olyan madarak, amelyek a természetben a ligetes, facsoportokkal tarkított területeket kedvelik.
Parkokban előfordulhat a melegkedvelő, nem túl gyakori füleskuvik is, amelynek költőterülete éppen a melegebb városi mikroklíma miatt tolódhat észak felé.
A toronyházak lapos tetején vagy épületek homlokzatán vörös vércse, vándorsólyom fészkel. Különösen a vándorsólyomnak olyanok ezek az épületek, mint a természetes sziklafalak, ahol háborítatlan sziklapárkányokon neveli fiókáit.
A településeinken még gyakorinak nevezhető molnárfecskék eredeti költőhelyei is sziklák, sziklafalak voltak, ezért érzik kitűnően magukat emeletes házak beton virágládái vagy épületek ereszei alatt.
A fehér gólyának a magas villanyoszlopok a pusztákban álló magányos fákat jelentik. Kéményekben, padlásokon, épületek különböző zugaiban, idős platánok üregeiben telepednek meg a csókák, amelyek emberek közvetlen közelében is zavartalanul táplálkoznak. Szintén épületek repedéseit, réseit foglalja el a házi rozsdafarkú, amely a vidéki települések családi házaitól a forgalmas belvárosokig bárhol előfordulhat. Többszintes épületek lapos tetején már a múlt század első felében elkezdett fészkelni a búbospacsirta, mert ezek sivár felszíne hasonlít eredeti élőhelyéhez, a kopár, köves pusztasághoz, parlagokhoz. De napjainkban az egyébként a folyók kavicszátonyain költő kis lile is alkalmi fészkelője az áruházláncok hangár méretű épületei tetejének.
Vidéki településeken, kertvárosi övezetben gyakori madár a széncinege, kék cinege, mezei veréb, nagy fakopáncs, fekete rigó, gyakran megjelenik a kertekben csuszka, erdei pinty, énekes rigó és a barázdabillegető is.
Középhegységi erdeink településein még ritka fajok, kifejezetten erdei madarak is megjelenhetnek a kertekben, ilyen a félénk búbos cinege, hegyi fakusz, hamvas küllő.
Szinte minden, számára alkalmas belterületi vízfelületen láthatunk tőkés récét. Egy település élővilága annál gazdagabb, minél természetszerűbb környezet veszi körül. Vizes élőhelyekkel övezett alföldi településeken a falu határában költ a bíbic, piroslábú cankó, az állattartó telepeken nagy számban előforduló rágcsálókra vadászik a kuvik.
Táplálékban gazdag helyeken igen nagy lehet a fehérgólya-sűrűség egy településen.
Egy településen nemcsak a belterület állapotára, parkok kezelésére kell figyelni, nagyon fontos a városszéli erdők és egyéb természetes élőhelyek állapota, sőt a külterületek természeti állapota is. Ezek a területek ugródeszkát jelentenek ugyanis a fajoknak a természet és a település között, és ennek is köszönhető az urbanizáció folyamata. A településen található élőhelyek és a település közvetlen környezetének természeti állapota egymással szoros összefüggésben segít megőrizni több madárfaj populációját az adott területen.
A települések által nyújtott előnyök (kedvező mikroklíma, gyümölcsfák, madarak számára ehető terméseket, magot termő díszfák stb.), téli vendég madarakat, tehát északabbról hozzánk vonuló fajokat is a településekre csábíthatnak (például csonttollú, süvöltő, fenyőrigó).
Eddig elsősorban a lakóövezetek, zöldfelületek szempontjából taglaltuk a települési élőhelyeket, de mint tudjuk, a település a köznapi értelemben vett lakóterületnél nagyobb területet foglal el, részei a külterületek is, a határ, a mezőgazdasági művelés alá vont földek, az erdők, a mocsarak és a tavak. Végső soron a természeti erőforrások védelme a településeken élők érdeke elsősorban, ezért ők tudnak legjobban odafigyelni környezetük állapotára. Az ott élő gazdálkodók, ott működő gazdasági társaságok fontos szerepe miatt az önkormányzat együttműködést kezdeményező szerepe e téren elengedhetetlen. Meg kell tudnia fogalmazni és képviselnie kell a természeti erőforrások megóvására vonatkozó lakossági igényeket.
Amikor a magyar településekről beszélünk, meg kell említenünk a tanyákat is, amelyek sok helyen hozzátartoznak a magyar vidék jellegzetes képéhez. Főként az alföldi területekre jellemzőek, de hegyvidékeken is találunk tanyákat. Hazánkban mintegy 300 ezer ember él tanyákon. A külterületek tanyáinak képére a legtöbb esetben sokkal inkább jellemző a természeti gazdagság, változatosság, mint a belterületi ingatlanokra. A tanyaudvarok dísz- és haszonnövényzete, az épületek, gazdasági létesítmények és a környező mezőgazdasági vagy éppen erdős táj jellegzetes mozaikos élőhelyet biztosít, amely kedvező feltételeket teremt a madaraknak is.
