Érden egyeztettünk az együttműködési lehetőségekről

A megyei jogú város alapító tagja a tavaly megalakult Madárbarát Települések Országos Szövetségének (Matelosz), melynek célja, hogy a jógyakorlatok megosztásával elősegítse a madarak védelmét és a természettel összhangban történő településfejlesztést.

Márta Krisztina, a Matelosz munkatársa, Harmat Ákos alpolgármester, Csőzik László polgármester és Frenyó Gábor a Madárbarát Települések Országos Szövetségének elnöke

Érden több olyan nemzetközi klímavédelmi, illetve vízvisszatartásra irányuló program zajlik, amelyeknek komoly hatása van a biodiverzitásra is. Például, ha egy régi ártéri terület, mint amilyen a Beliczay-sziget, ismét időszakos vízborítást kap, várhatóan újjáéled majd a természet. Visszatérhetnek vagy megerősödhetnek az ártéri növénytársulások és az árterekhez kötődő állatfajok állományai. A víz levonulása után visszamaradó kis tavak, tocsogós területek kiváló bölcsők a békapetéknek, itatóként szolgálnak a madaraknak és az emlősöknek, a kikelő békák pedig táplálékot jelentenek többek közt a gólyáknak.

Érden főleg kertes házak találhatók, így a zöldterületek nagyobb része van magántulajdonban, mint közterületen. Emiatt kulcsfontosságú a lakossági szemléletformálás is ahhoz, hogy maradjon tere a természetnek a városban, az emberek kertjeiben. Fontos például a fák megőrzése, az, hogy ne az legyen az első lépése egy új tulajdonosnak, ha telket vagy házat vásárol, hogy mindent kivágat a területen. Ennek érdekében a fakivágás szabályainak szigorítását is tervezik. Ugyanakkor vannak jó példák is lakosság körében: nemrégiben összefogott egy kis közösség, és összegyűjtötték a pénzt egy oszlopokon álló fecskehotel kialakítására. Az ilyen típusú eszközbeszerzést a Matelosz azzal támogatja, hogy tagjainak kedvezményes vásárlást biztosít az MME webshopjában.

Hasonló cikkek

Hír

Hajnali kórus

Kezdődik az év talán legszebb időszaka, amikor még a nagyvárosi betondzsungelek közepén is harsogó madárdalra ébredhet az ember. A jelenség angol neve down chorus azaz hajnali kórus, ami kora tavasztól

Tovább olvasok »